|
Görögország a magyar túristák egyik legkedveltebb uticélja. Kedvező árai, páratlan természeti adottságai, és az utánozhatatlan görög vendégszeretet teszi örök slágerré. Görögország a gazdag történelem, számos templom, kolostor, hagyomány, és szokás hazája. A görögök minderre nagyon büszkék, lokálpatrióták és hazafiak. Büszkeséggel tölti el őket, és szeretik hangoztatni, hogy hazájuk a kultúra bölcsőjének számít. Leginkább a falvakban, és kisebb városokban táplálják különös szeretettel a hagyományokat, melyek a régióktól függően térnek el egymástól. Antik emlékei, építészeti csodái a múltba kalauzolják az utazókat.
Az ide látogatókat változatos strand, gyönyörű kék tenger, ízletes ételek, borok, s a tipikus görög életérzés fogadja. Szívesen fogyasztanak a görögök a változatosan elkészített tenger gyümölcseiből. Kedvelt előétel kínálatuk paradicsomból, uborkából, dinnyéből, szeletelt sajtból, olajbogyóból és sokféle gyümölcsből áll. A legelterjedtebb vendéglőféle a taverna, ahol olyan ételeket kínálnak, mint pl. görög saláta, suvlaki, tzaziki, musaka vagy gyros. A legkedveltebb aperitif az ouzo, borok közül pedig a retsina.
Minden egyes nyaralóhelyen, településen, városban számtalan szuvenír bolttal találkozunk. Portékáik változatosak és színesek. A kézzel szőtt szőnyegek ezernyi színben pompáznak. Pici hegyi falvakban és szigeteken, ahol szigorúan őrzik a hagyományokat, az idősebb asszonyok rengeteg szép abroszt, ágytakarót varrnak és hímeznek. Ismert a görög kerámia is. A kisebb-nagyobb dísz amfórák, vázák, istenek és mitológiai jelnetekkel vannak díszítve. Kedvelt az olívaszappan, tengeriszivacsok, fűszerek, borok, likőrök, édességek, sajtok és a méz.
Nagyon finomak a görög dzsemek, melyek fügéből, szilvából, cseresznyéből készülnek. Ne feledkezzünk meg a görög olívaolajról sem. A szuvenír boltokon kívül kiváló minőségű bőrdíszmű boltokkal is találkozunk a táskák, övek, kabátok gazdag kínálatával. A szárazföld nagyobb városaiban számos világmárkás ruházatot és kiegészítőket kínáló üzletek is megtalálhatták helyüket.
Szinte minden sarkon a nálunk leginkább hírlapos bódéhoz hasonlító boltocskákra bukkanhatunk, ahol az újságokon kívül postabélyegeket, képeslapokat és más apróságokat vásárolhatnak. Nagyobb városokban nem ritkaság a legalább hetente egyszer szervezett nagyobb piac.
Görögországban is jó szokás az alkudozás. Próbálja ki Ön is képességeit! Sokat nyerhet, de leginkább jót szórakozhat - a görögök kedvelik ezt a "játékot". A szuvenír boltok többségében, piacokon, a kártyával való fizetés lehetetlen. Még mindig a készpénzfizetés a leggyakoribb. Bank automatákat a nagyobb városokban és a luxusszállodák recepcióin találnak. Kártyával való fizetés lehetőségéről az adott helyen előre érdeklődjön! A bankok hétfőtől péntekig kizárólag a délelőtti órákban tartanak nyitva.
Beutazási szabályok: a magyar állampolgárok, vízum nélkül, érvényes útlevél vagy érvényes személyazonosító igazolvány birtokában utazhatnak be Görögországba és tartózkodhatnak ott félévente 90 napig. A személyazonosító dokumentumoknak elutazás után még fél évig érvényesnek kell lennie. Autóbusszal vagy személygépkocsival utazóknak útlevél mindenképpen szükséges a Szerbián és Makedónián történő átutazás miatt.
Autóbérlés: minimum 21 éves életkor és legalább 1 éves jogostvány megléte szükséges. Nemzetközi jogosítvány kiváltása is ajánlott, melyre a Központi Okmányirodában van lehetőség. Görögországban a nemzetközi közlekedési előírások érvényesek, a biztonsági öv használta kötelező.
Éghajlat-időjárás: tipikus földközi tengeri éghajlattal büszkélkedhet és így átlagosan 30 Celsius fok körüli nyári hőmérséklet tapasztalható.
 |
01. |
02. |
03. |
04. |
05. |
06. |
07. |
08. |
09. |
10. |
11. |
12. |
| Átlagos hőmérséklet nappal (Celsius fok) |
10 |
12 |
14 |
20 |
25 |
30 |
33 |
33 |
28 |
22 |
16 |
12 |
| Átagos hőmréklet éjszaka (Celsius fok) |
2 |
3 |
5 |
8 |
13 |
17 |
20 |
20 |
16 |
12 |
8 |
4 |
| Napos órák száma (óra/nap) |
3 |
5 |
6 |
8 |
9 |
11 |
12 |
11 |
9 |
5 |
4 |
4 |
| Esős napok száma (hó/nap) |
7 |
5 |
7 |
6 |
6 |
4 |
3 |
2 |
4 |
7 |
8 |
7 |
| Átlagos vízhőmérséklet (Celsius fok) |
12 |
12 |
13 |
14 |
18 |
22 |
24 |
25 |
23 |
20 |
16 |
14 |
Az általános ismertetőn túl, pár érdekes információ az országgal kapcsolatban:
Görög zászló: a lobogó bal felső sarkában egy kék háttér előtt álló fehér kereszt látható. Ez a kereszt szimbolizálja az ország vallását, az ortodox hitet. A kilenc vízszintes sáv a szabadság vagy halál nemzeti mottó görög megfelelőjének kilenc szótagára utal. Az öt kék sáv a szabadság szóra (E-lef-te-ri-a), míg a négy fehér a "vagy halál" szavakra (i Tha-na-tos) vezethető vissza.
Egy másik nézet szerint a zászló kilenc csíkja a kilenc múzsát jelképezi, akik az ókori világban a civilizáltság, a kultúra megtestesítői voltak. A zászló színei is jelentéssel bírnak. A fehér az ország feletti eget szimbolizálja, míg a kék a tenger metaforájaként értelmezhető.
Görögország közel 11 millió lakosának ad otthont. Hivatalos nevén a Hellén Köztársaság Európa délkeleti részén, a Balkán-félsziget déli végén helyezkedik el. Északon Albániával, Macedóniával és Bulgáriával, keleten pedig Törökországgal határos. A kontinentális Görögország keleti és déli partjait az Égei-tenger, míg nyugati partjait a Jón-tenger mossa. Mindkettő a Földközi-tenger keleti medencéjének része, mely sok szigetnek ad helyet pl.:Kréta, Korfu, Rodosz, Zakinthosz.
Az ország 2/3 részét 1500-2000 m magas hegyek borítják pl.: Dinári-hegység, Olympos, Taigethos...
Kevés az erdő, sok az örökzöld cserjés, bükk, tölgy és pálma.
Az UNESCO világörökségi listájára természeti értékei miatt felvett tájak: Athos-hegy és kolostorok csodálatos természeti környezetben és a Meteorák- a theszáliai Pindos-hegységeiben elszórtan, csaknem 300 m magasan, tűhegyes, alig megközelíthető, meredek hegycsúcsokon elhelyezkedő kolostoraival.
Görögország kíváló uticél lehet csodálatosan szép és változatos tájaiért, egyedülálló látnivalójaiért. Olajfák közt a ciprusok égfelé törekvő gyertyákként magaslanak, melyek árnyékában kabócák ezrei ciripelnek.
Egy biztos, az utazó százszor is visszatérhet, mindig marad amit felfedezhet. Ha belefárad a múltba, engedje, hogy símogassák a fehér tarajú hullámok és a napfény...
|